Támogasd adód egy százalékával, a Miskolci Állatsegítő Alapítványt, hogy kevesebb kóbor állat legyen az utcákon!

Támogasd adód egy százalékával, a Miskolci Állatsegítő Alapítványt, hogy kevesebb kóbor állat legyen az utcákon!

Adhat Vonal 2017. évre vonatkozó beszámoló

Miskolci Állatsegítő Alapítvány  Miskolci Állatsegítő Alapítvány

Adhat Vonal 2017. évre vonatkozó beszámoló

Nagy örömünkre a NIOK Alapítvány által működtetett Adhat Vonal program részesei lehetünk már évek óta, az Adhat Vonal Tanácsadó Testülete támogatta szervezetük pályázatát, így megkaptuk 2014 májusától a

adományvonalat.

Az Adhat Vonal Programon keresztül lehetőségünk volt és van telefonhívással és SMS küldésével is adományokat gyűjteni az aktuális projektjeinkre.
Az Adhat Vonal a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, valamint a Telenor, Invitel és a Vodafone hálózatából hívható.
A 13600 telefonszám hívásával és a 68-as kód megadásával illetve SMS-ben elküldve a 68-as számot a 13600-as telefonszámra 250 Ft-tal lehetett 2017-ben támogatni munkánkat, menhelyünk lakóit.

Az Adhat Vonalon keresztül összegyűjtött pénzadományokat állatmenhelyünk védenceire és a menhely üzemeltetésére fordítjuk.

A beérkezett hívásokból, üzenetekből származó 2017-ben átutalt adomány

    teljes összege:                                                                    735 471.-  Ft

Ebből a telefonszolgáltatók részére átadott díj:                        39 410.- Ft

Az adománygyűjtő szervezet által saját működési költségre felhasznált keret

     a következő részletezettséggel:

raktározási költség:                0.- Ft

karbantartási költség:             0.- Ft

hirdetési költség:                    0.- Ft

bérköltség, bérjárulékok:        0.- Ft

A szervezet által a rászorulók megsegítésére

  felhasználható összeg:                                                        735 471.- Ft

Adományban részesítettek száma:                a menhely kb 300 állata (kutyák és macskák)

 

Adománygyűjtői havi közvetítő díj: 6.350.- Ft

 

2017.

Kód

Név

Utalandó összeg (95%)

Hívásvégződtetési díj (nettó)

január

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

127 844 Ft

6 845 Ft

február

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

60 974 Ft

3 285 Ft

március

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

23 604 Ft

1 280 Ft

április

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

29 936 Ft

1 605 Ft

május

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

9 859 Ft

530 Ft

június

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

64 480 Ft

3 450 Ft

július

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

11 622 Ft

620 Ft

augusztus

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

24 806 Ft

1 335 Ft

szeptember

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

63 818 Ft

3 445 Ft

október

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

96 917 Ft

5 185 Ft

november

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

105 790 Ft

5 645 Ft

december

68

Miskolci Állatsegítő Alapítvány

115 821 Ft

6 185 Ft

 

 

 

735 471 Ft  

39 410 Ft

A gyűjtésből befolyt adomány felhasználása, a tevékenység részletes bemutatása

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány az 13600- Adhat Vonalon keresztül befolyó pénzadományokat 2017-ban a következő célokra használta fel:

  • Állatmentő szolgálat üzemeltetése: a kóbor és balesetet szenvedett állatok mentése

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből az év minden napján.

  • Állatorvosi költségek: a rezsi költségek mellett ez a legnagyobb kiadásunk. A balesetes kóbor kutyák és cicák egészségügyi ellátása és a műtéti költségeik, bolha és kullancs elleni védekezés, ez az utóbbi években egyre fontosabb. Mindemellett az ivartalanítást egyre inkább szorgalmazzuk, hiszen a jelenlegi helyzet sokáig nem tartható, ha ilyen ütemben szaporodnak az állatok és ilyen mértékben romlik az állattartási morál.

Mentőszolgálatunk minden nap menti a bajbajutott állatokat, hétvégén és ünnepnapokon is.
2017-ben 603 kutya és 131 macska került be menhelyünkre, valamint több sérült, vadon élő állatnak - mint pl. sün, nyúl, póniló, tengerimalac, énekes és ragadozó madarak – segítettünk.

A balesetes védenceinket orvosi ellátásban részesítettük, a törött csontokat megműttettük, chipet kaptak, oltási programjukat elvégeztük, ivartalanítottuk őket. Évente több száz ivartalanítási műtétet hajtunk végre, ezzel próbálva megelőzni a nem kívánt szaporulatokat és betegségeket.

Ezt követően menhelyünkön lábadoztak, gyógyítottuk testüket, lelküket és gyógyulásukat követően örökbe adtuk őket új gazdikhoz.

Köszönjük a NIOK Alapítványnak, hogy létrehívták az adományvonalat a civil szervezetek támogatására, és hogy mi is részesei lehetünk. 

Köszönjük a szolgáltatóknak, hogy kedvezményes lehetőséget biztosítanak a karitatív tevékenységet végző szervezetek számára közreműködésükkel.

Köszönetet mondunk mindazoknak az állatbarátoknak, akik hívásaikkal segítették és segítik az alapítványunk tevékenységét, állatmenhelyünk fenntartását és működését, az állatmentést.

Bízunk a jövőbeni támogatásukban is, hiszen még sok-sok élet vár megmentésre!

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány csapata