
Miskolci Állatsegítő Alapítvány Miskolci Állatsegítő Alapítvány
Adhat Vonal 2016. évre vonatkozó beszámoló
Nagy örömünkre a NIOK Alapítvány által működtetett Adhat Vonal program 7. pályázati kiírásán sikeresen vettünk részt, az Adhat Vonal Tanácsadó Testülete támogatta szervezetük pályázatát, így megkaptuk 2014 májusától a adományvonalat.
Az Adhat Vonal Programon keresztül lehetőségünk volt és van telefonhívással és SMS küldésével is adományokat gyűjteni az aktuális projektjeinkre. Az Adhat Vonal a Telekom vezetékes- és mobilhálózatából, valamint a Telenor, Invitel és a Vodafone hálózatából hívható
.A 13600 telefonszám hívásával és a 68-as kód megadásával illetve SMS-ben elküldve a 68-as számot a 13600-as telefonszámra 250 Ft-tal lehet támogatni munkánkat, menhelyünk lakóit.Az Adhat Vonalon keresztül összegyűjtött pénzadományokat állatmenhelyünk védenceire és a menhely üzemeltetésére fordítjuk.
A beérkezett hívásokból, üzenetekből származó 2016-bean átutalt adomány teljes összege: 369.368.- Ft
Ebből a telefonszolgáltatók részére átadott díj: 19.515.- Ft
Az adománygyűjtő szervezet által saját működési költségre felhasznált keret a következő részletezettséggel:
raktározási költség: 0.- Ft
karbantartási költség: 0.- Ft
hirdetési költség: 0.- Ft
bérköltség, bérjárulékok: 0.- Ft
A szervezet által a rászorulók megsegítésére felhasználható összeg: 349.853.- Ft
Adományban részesítettek száma: a menhely közel 350 állata (kutyák és macskák)
Adománygyűjtői havi közvetítő díj: 6.350.- Ft
ADHAT VONAL 13600 |
Kód |
Szervezet neve |
Utalandó összeg (95%) (Ft) |
Hívásvégződtetési díj bruttó (Ft) |
2016 június |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
16019 |
860 |
2016 július |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
73814 |
3750 |
2016 augusztus |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
35449 |
1890 |
2016 szeptember |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
40998 |
2185 |
2016 október |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
39624 |
2125 |
2016 november |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
28612 |
1540 |
2016 december |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
134852 |
7165 |
2016-ban összegyűlt összeg |
369.368 Ft |
19.515 Ft |
||
2017 január |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
127844 |
6845 |
2017 február |
68 |
Miskolci Állatsegítő Alapítvány |
60974 |
3285 |
2017-ben összegyűlt összeg |
188.818 Ft |
10.130 Ft |
||
Összesen |
558.186 Ft |
29.645 Ft |
A gyűjtésből befolyt adomány felhasználása, a tevékenység részletes bemutatásaA gyűjtésből befolyt adomány felhasználása, a tevékenység részletes bemutatása
A Miskolci Állatsegítő Alapítvány az 13600- Adhat Vonalon keresztül befolyó pénzadományokat 2016-ban a következő célokra használta fel:
- Állatmentő szolgálat üzemeltetése: a kóbor és balesetet szenvedett állatok mentése Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.
- Állatorvosi költségek: a balesetes kóbor kutyák és cicák egészségügyi ellátása és a műtéti költségeik.
Mentőszolgálatunk minden nap menti a bajbajutott állatokat… 2016-ban 620 kutya és 116 macska került be menhelyünkre, valamint több sérült vadon élő állatnak - mint pl. sün, őz, póniló, tengerimalac, énekes és ragadozó madarak – segítettünk…
A balesetes védenceinket orvosi ellátásban részesítettük, a törött csontokat megműttettük.
Ezt követően menhelyünkön lábadoztak és gyógyulásukat követően örökbe adtuk őket új gazdikhoz….
Köszönjük a NIOK Alapítványnak, hogy létrehívták az adományvonalat a civil szervezetek támogatására, és hogy mi is részesei lehetünk.
Köszönjük a szolgáltatóknak, hogy kedvezményes lehetőséget biztosítanak a karitatív tevékenységet végző szervezetek számára közreműködésükkel.
Köszönetet mondunk mindazoknak az állatbarátoknak, akik hívásaikkal segítették és segítik az alapítványunk tevékenységét, állatmenhelyünk fenntartását és működését, az állatmentést.
Bízunk a jövőbeni támogatásukban is, hiszen még sok-sok élet vár megmentésre!
A Miskolci Állatsegítő Alapítvány csapata